» Tovább


» Tovább


» Tovább


» Tovább

Belépés

»
x

Hirdetések 2019. december 15

2019. december 15.

HIRDETÉSEK

 

  1. Az Oltáriszentség tisztelete Magyarországon címmel kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban, amelyet meg lehet tekinteni naponta 10-től 19 óráig. A kiállítás 2020. január 19-ig látogatható.

  2. Kedden este 7 órakor felnőtt hittan és bibliamagyarázat lesz a plébánián.

  3. Megjelent a jövő évre vonatkozó egylapos naptár, amit szeretettel ajánlunk a kedves testvérek figyelmébe.

  4. Irodai időben lehet szentmisét íratni a jövő esztendőre. Kérjük a kedves testvéreket, éljenek ezzel a lehetőséggel. A szeretteinkért felajánlott szentmise a leghatékonyabb kegyelmi források közé tartozik.

  5. Városunk adventi programjai a hirdetőtáblán olvashatók. A mai napon, advent 3. vasárnapján Sebők Sándor kanonok plébános atya gondolatait hallgathatjuk és a katolikus egyház tagjai énekelnek. Örülnénk, ha eljönnének a kedves hívek erre az alkalomra. Ez jó lehetőség katolikus hitünk megvallására és az Egyházunkhoz tartozás megvallására is. 

    Advent 4. vasárnapján Sebestyén Győző református lelkészt és a református gyülekezet tagjait, és énekkarát hallgathatjuk.

  6. Az adventi időszakban hétköznapokon reggel 6 órakor kezdődik hajnali szentmise. ¾ 6-tól szentgyónási lehetőség is van, kérjük, hogy éljenek vele a kedves testvérek. Kérjük, szervezzék meg, hogy legyen zsíros kenyér, meleg tea azoknak, akik a hajnali mise után melegedni szeretnének a Közösségi házban.

  7. Ma este a szentmisén énekel a Bárdos Lajos Kamarakórus. A szentmise után fél órás koncertet is adnak. Kérjük a kedves testvéreket, hogy úgy készüljenek, hogy azt a fél órát még itt tudják tölteni a templomban.

  8. Még lehet papírt hozni a plébánia udvarán elhelyezett konténerbe, szerdáig várjuk a papírokat, kartonokat.

  9. Jövő héttől a csütörtök esti szentségimádások a Közösségi házban lesznek.

  10. Ma, a hónap 3. vasárnapján szentségimádást tartunk délután. A városi gyertyagyújtásra várjuk a kedves testvéreket, majd az áhítat után a Közösségi házban lesz a szentségimádás.

  11. A karácsonyi éjféli misére és a december 25-i ünnepi szentmisére várjuk a ministránsokat és a fáklyázó lányokat. Örülnénk, ha a fiúk és a lányok ilyen szolgálattal tennék szebbé az ünnepet.

  12. December 24-én, délután 3 órakor kerül előadásra a karácsonyi pásztorjáték, amire mindenkit szeretettel várunk.

  13. Hamarosan vége az évnek. Köszönetet mondunk azoknak, akik már rendezték egyházközségi hozzájárulásukat. Akik még nem tették meg, azok a szentmise után a Lucentius kápolnánál, vagy irodai időben a plébánián megtehetik. Köszönjük!

  14. 2020. január 9-től újra kezdődik a Szentségimádás iskolája a Közösségi házban. Jelentkezni a plébánián lehet. A fiatalokat és az idősebb testvéreket is szeretettel várjuk.

  15. Szeretettel köszöntjük a Etelka, Lázár, Viola, Tamás és Zénó nevű kedves testvéreinket, akik a jövő héten ünneplik névnapjukat. Isten éltesse őket!

Cím: 2151, Fót, Vörösmarty utca 2.

Sebők Sándor:

+36(20)222-26-87

+36(30)422-76-15

Plébánia:

+36(27)358-083

E-mail: fotromkat@invitel.hu

Szentmisék rendje

Szeptember 1-től május 31-ig

Hétfő - csütörtök:   7:00
Péntek: 17:30
Elsőpéntek:   7:00-kor is
Szombat:   7:00
18:00 Kisalagon
Vasárnap: 10:00

A Gitáros énekkar a hónap első vasárnapján este szolgál.

Nyitvatartás:

Hétfő:  9:00 - 11:30-ig
Kedd:14:30 - 17:00-ig
Szerda:  9:00 - 11:30-ig
Csütörtök:nincs irodai szolgálat
Péntek:14:30 - 17:00-ig
Beteghez bármikor megyünk!

Idegenvezetés:

»Lásd részletesen a "Templomról/Látogatási információ" menü alatt

Pellegrinus Vallásturisztikai Iroda

Megújultak a szentély képei

Támogatta a Nemzeti Kultúrális Alap

Kérjük, segítsen adományával!
Sz.sz: 11704007-20027320
Adószám: 19827786-1-13

Fóti Római Katolikus Egyházközség hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva © 2012-2019.