» Heti hírek, tudnivalók


» Egyházközségi naptár


» Gyakori imáink


» Imák a békéért


» Közösségi kérdőív

Belépés

»
x

Hirdetések 2012. június 24.

2012. június 24.
Évközi XII. vasárnap

H I R D E T É S E K

  1. Köszönjük azoknak, akik már adakoztak a válságban lévő családok megsegí­tésére. Kérjük, továbbra is az adományokat, hogy tovább adhassuk!
  2. Köszönettel fogadunk a plébánián tiszta műanyag palackokat és újságpapí­rt, egyéb papí­rárut is, melyet értékesí­tünk és a pénzt az óvoda javára fordí­tjuk.
  3. Ebben az évben ismét lehetőség van arra, hogy egy-egy család, vagy akár egyedül is valaki ✝žörökbe fogadjon✝ néhány négyzetmétert a plébánia és a templom előtti kertből. Elsősorban gyomlálásról és kapálásról van szó. Nagy segí­tség lenne ez a közösségünknek! Jelentkezni a plébánián lehet.
  4. Keresünk olyan egyházközségi tagokat, akik vállalják, hogy csütörtökönként a szentségimádás alatt vigyáznak a templomra. (Hátul ülnek le egy-egy órára, és az imádkozás alatt szemmel tartják a kisboltot, kitett dolgokat.) Ugyancsak jó lenne, ha a vasárnap délelőtti szentmise előtt, legalább két fő fogadná a bejövőket, segí­tene helyre kí­sérni a gyerekeket, ügyelne arra, hogy a fiatalabbak menjenek föl a szentélybe, hogy legyen helye az időseknek stb. - Mindkét szolgálatra a padok végénél lévő űrlapon lehet jelentkezni. Eligazí­tást kaphatnak az akolitusainktól, a sekrestyésünktől vagy Keserűné Mártától.
  5. Az elsőáldozók részére egyforma ruhákat szeretnénk varratni. Anyagot ajándékba kaptunk, és megoldott a ruhák kiszabása is. Még szükség lenne néhány varrni tudó testvérre, ezért kérjük, jelentkezzenek a plébánián, akik szeretetszolgálatként megvarrnának egy vagy két ruhát.
  6. A Semmelweis vonósnégyes hagyományos jótékony célú koncertje július 1-jén, vasárnap délután 5 órakor lesz "Nyári fuvallat" cí­mmel. Részletes műsor a hirdető táblán olvasható!
  7. Június 29-30-ig lesz Pilinyben (Nógrád megye) az egyházmegyei találkozó. (Program a hirdetőtáblán található. A szombati napra busszal lehet menni közösen. Akit érdekel, kérjük, hogy mielőbb jelentkezzen a plébánián, vagy Gyüre Józsefnél.
  8. Jövő vasárnap de. 10 órára várjuk a kismamákat és minden édesanyát, gyermekeikkel, és az édesapákkal együtt. Mária és Erzsébet, a két kismama találkozására emlékezve (Sarlós Boldogasszony ünnepe) köszöntjük őket. A szentmise után, szokás szerint, minden családot külön áldásban részesí­tünk.
  9. Szeretettel köszöntjük az Vilmos, Vilma, János, Pál, László, Irén, Levente, Péter Pál nevű testvéreinket. Isten éltesse őket!
  10. Szerdánként Kismama-, és Baba-Mama klub a Közösségi Házban. Új érdeklődőket is szeretettel várunk! A nyár folyamán is lehetőség van az egymással való találkozásra azoknak, akik itthon tartózkodnak. Csütörtökönként 18-21 óráig csöndes szentségimádási lehetőség van a templomban.

    A Kisboltban kapható kiadványokat szeretettel ajánljuk a kedves testvérek figyelmébe!

    Boldog II. János Pál pápáról készült emlékérem még kapható a plébánián.

    A ✝ž25 év Fóton✝ cí­mű könyv megvásárlásával a templom akadálymentesí­tésének megvalósí­tását segí­thetjük. A könyv a Kisboltban található.

Kapcsolattartás:

Cím: 2151, Fót, Vörösmarty utca 2.

Plébánia:

+36(27)358-083

+36(20)584-30-57

Sebők Sándor:

+36(20)222-26-87

+36(30)422-76-15

Email:       fotromkat@fotromkat.hu

Facebook: fotikatolikuscsaladok

Szentmisék rendje

Szeptember 1-től május 31-ig

Hétfő - csütörtök:   7:00
Péntek: 17:30
Elsőpénteken:   7:00-kor is
Szombat:   7:00
Vasárnap: 10:00
18:00

Heti miserend részletesen       >>>

Plébánia nyitvatartása:

Hétfő:  9:00 - 11:30-ig
Kedd:nincs irodai szolgálat
Szerda:  9:00 - 11:30-ig
Csütörtök:nincs irodai szolgálat
Péntek:14:30 - 17:00-ig
Beteghez bármikor megyünk!

Idegenvezetés:

Hétköznap: 9-16 bejelentkezéssel,
Hétvégén: 9-17 óráig,
szombat, vasárnap, ünnepnap; kivéve a szertartások ideje alatt.
Látogatási információk: >>>

Segítsen adományával!

Támogatás

Római Katolikus Egyházközség:
Sz.sz: 11704007-20027320
Adószám: 19827786-2-13

A Fóti Római Katolikus Egyházközség hivatalos honlapja.
Minden jog fenntartva © 2012-2024.